Korrektúra 2011 Médiakonferencia

2011. november 29-30.

Hotel Ramada Balaton & Resort Balatonalmádi

Görög Athéna
Görög Athéna
az MTVA gyermek és ifjúsági főszerkesztője

A televíziós szakember tanulmányait az ELTE bölcsészettudományi karán végezte. A közszolgálati televízióba az írott sajtóból vezetett az útja, ahol a több mint két évtized alatt számtalan műsort alapított, vezetett, gondozott. Felelős szerkesztője a budapesti körzeti műsoroknak és híradónak. Főszerkesztője a Körző című közép-európai kulturális magazinnak, a Publikum című heti kulturális magazinnak, az Ezredfordulónak, továbbá a Kultúrpercek és a Közeli című napi kulturális híradónak. 1999-től 2006-ig A Záróra című napi háttérműsor felelős szerkesztője. A Kultúrház című műsorfolyam egyik alapító felelős szerkesztője, majd később a Napi Kultúrház (kulturális híradó) felelős szerkesztője 2009-ig. Felelős szerkesztője a Feszti Körképnek, amely a Kamera Hungárián I. díjat nyert. A 100 részes Mobilvers szerkesztője, a Körhinta című kulturális fesztivál-és gasztroműsor felelős szerkesztője. 2010-ben az MTV kulturális vezető szerkesztőjeként az Európa Kulturális Fővárosa projekthez kapcsolódóan elindította a Pécsi Keringő című műsort.

A televíziós munkákon túl az InfoRádió kulturális rovatát vezette 9 évig, valamint a Kossuth Rádió reggeli műsorába készített 8 és fél címmel kulturális ajánlót. A Médiamix című havi folyóirat egyik alapító főszerkesztője volt, amely két évig az interneten is megjelent.

A Budapesti Kommunikációs Főiskolán öt évig kulturális újságírást tanított.

További előadók 2011-ben:

Korrektúra 2011 konferencia képekben
Belénessy Csaba (középen), az MTI vezérigazgatója kerekasztal beszélgetés közben a...
Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Fotó: MTI
Szalai Annamária, az NMHH elnöke a konferencia nyitó előadása közben a Balatonalmádiban...
Szalai Annamária (NMHH) - Fotó: MTI
Görög Athéna (MTVA Gyermek és Ifjúsági főszerkesztő) kerekasztal beszélgetés közben....
Csiszár Jenő (Class Fm) kerekasztal beszélgetés közben a Korrektúra 2011...
Görög Athéna (MTVA Gyermek és Ifjúsági főszerkesztő) és Csiszár Jenő (Class Fm)...
Andrew G. Vajna (kormánybiztos) a magyar film finanszírozási rendszeréről szóló...
Az internet fejlődéséről szóló kerekasztal beszélgetés. Jobb szélen Mátrai Gábor (NMHH)....
Balról: Kumin Viktória, dr. Böröcz István, Szabó László Zsolt és dr. Gazsó L. Ferenc az...
Celluloid vagy digitális? Kerekasztal beszélgetés a magyar film jövőjéről. Fotó: MTI
Szabó László Zsolt Balatonalmádiban, a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó:...
Dr. Böröcz István a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó: MTI
Balról: Kumin Viktória, dr. Böröcz István, Szabó László Zsolt és dr. Gazsó L. Ferenc a...
Dr. Gazsó L. Ferenc a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó: MTI
dr. Böröcz István - Fotó: MTI
Balról: Kumin Viktória, Kollányi Péter, Helmeczi Zoltán, Pietsch Judit, Sipos Szilvia és...
Sipos Szilvia - Fotó: MTI
Kollányi Péter - Fotó: MTI
Kollányi Péter (MTI/MTVA) Junior Príma díjas fotóriporter a Sztárpalánták című...
Helmeczi Zoltán (MTI/MTVA) Junior Príma díjas újságíró a Sztárpalánták című kerekasztal...
Pietsch Judit (MTI) Junior Príma díjas újságíró a médiakonferencia egyik kerekasztal...
Galán Angéla (m1) Junior Príma díjas műsorvezető a Sztárpalánták című kerekasztal...
Balról: Kálomista Gábor, Vitézy László és Bokor Attila a magyar film finanszírozásáról...
Bokor Attila és dr. Nagy Endre a magyar film finanszírozásáról folytatott kerekasztal...
dr. Nagy Endre - Fotó: MTI
Kálomista Gábor - Fotó: MTI
Vitézy László - Fotó: MTI
Bokor Attila - Fotó: MTI
dr. Nagy Endre - Fotó: MTI
Korrektúra 2011 Média Konferencia előadók
Fodor Gergely
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöki Kabinet igazgatója
Galán Angéla
a Magyar Televízió műsorvezetője