Korrektúra 2011 Médiakonferencia

2011. november 29-30.

Hotel Ramada Balaton & Resort Balatonalmádi

Kálomista Gábor
Kálomista Gábor
a Magyar Producerek Szövetségének elnöke

A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kara üzemszervezői diplomájának megszerzése után elsőként főágazat vezetőként dolgozott a kővágóőrsi Béke Termelőszövetkezetben. 1989-ben magánvállalkozást alapított, amelyet 1995-ig folytatott. 1994-től a Duna Televízió külső munkatársa, ahol műsorok gyártásával és szervezésével foglalkozott.

1997-ben alapította meg a Megafilm Kft-t, amely főként játékfilmek gyártásával foglalkozik. A Megafilm Kft. megalapításakor tűzte ki célul a magyar filmgyártás rendszerének átalakítását.

A Megafilm Kft. gondozásában készült a „Zimmer Feri", az „Ámbár tanár úr", a „6:3", a „Vakvagányok", a „Cseh Tamás film", a „Hamvadó cigarettavég", a „Na végre itt a nyár", a „Sobri", az „Apám beájulna" és a „Csudafilm".

Producere a „Valami Amerika", „A herceg haladéka", a „Csak szex és más semmi", valamint a „Tibor vagyok, de hódítani akarok", „A szívenszúrt ország", és a „Kaméleon" című filmeknek.

Jelenleg a Magyar Producerek Szövetségének elnöke, valamint a Magyar Sí Szövetség elnöke.

További előadók 2011-ben:

Korrektúra 2011 konferencia képekben
Belénessy Csaba (középen), az MTI vezérigazgatója kerekasztal beszélgetés közben a...
Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Fotó: MTI
Szalai Annamária, az NMHH elnöke a konferencia nyitó előadása közben a Balatonalmádiban...
Szalai Annamária (NMHH) - Fotó: MTI
Görög Athéna (MTVA Gyermek és Ifjúsági főszerkesztő) kerekasztal beszélgetés közben....
Csiszár Jenő (Class Fm) kerekasztal beszélgetés közben a Korrektúra 2011...
Görög Athéna (MTVA Gyermek és Ifjúsági főszerkesztő) és Csiszár Jenő (Class Fm)...
Andrew G. Vajna (kormánybiztos) a magyar film finanszírozási rendszeréről szóló...
Az internet fejlődéséről szóló kerekasztal beszélgetés. Jobb szélen Mátrai Gábor (NMHH)....
Balról: Kumin Viktória, dr. Böröcz István, Szabó László Zsolt és dr. Gazsó L. Ferenc az...
Celluloid vagy digitális? Kerekasztal beszélgetés a magyar film jövőjéről. Fotó: MTI
Szabó László Zsolt Balatonalmádiban, a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó:...
Dr. Böröcz István a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó: MTI
Balról: Kumin Viktória, dr. Böröcz István, Szabó László Zsolt és dr. Gazsó L. Ferenc a...
Dr. Gazsó L. Ferenc a médiakonferencia kerekasztal beszélgetésén. Fotó: MTI
dr. Böröcz István - Fotó: MTI
Balról: Kumin Viktória, Kollányi Péter, Helmeczi Zoltán, Pietsch Judit, Sipos Szilvia és...
Sipos Szilvia - Fotó: MTI
Kollányi Péter - Fotó: MTI
Kollányi Péter (MTI/MTVA) Junior Príma díjas fotóriporter a Sztárpalánták című...
Helmeczi Zoltán (MTI/MTVA) Junior Príma díjas újságíró a Sztárpalánták című kerekasztal...
Pietsch Judit (MTI) Junior Príma díjas újságíró a médiakonferencia egyik kerekasztal...
Galán Angéla (m1) Junior Príma díjas műsorvezető a Sztárpalánták című kerekasztal...
Balról: Kálomista Gábor, Vitézy László és Bokor Attila a magyar film finanszírozásáról...
Bokor Attila és dr. Nagy Endre a magyar film finanszírozásáról folytatott kerekasztal...
dr. Nagy Endre - Fotó: MTI
Kálomista Gábor - Fotó: MTI
Vitézy László - Fotó: MTI
Bokor Attila - Fotó: MTI
dr. Nagy Endre - Fotó: MTI
Korrektúra 2011 Média Konferencia előadók
Dévényi István
a Magyar Távirati Iroda Új Média főszerkesztője
Pietsch Judit
a Magyar Távirati Iroda újságírója, szerkesztője